5 ok, amiért érdemes macskát tartanod

Egy cicaimádó ember számára nagyszerű móka a macskatartás. Akinek pedig még nincs, annak is meghozzuk a kedvet, hogy maga mellé vegyen egy bársonytalpút. Következzen öt érv, ami emellett szól!

1. Sosem leszel egyedül

Na persze ez egyáltalán nem biztos, hogy mindig jó, hiszen gyakran lesz majd olyan pillanat, amikor a cicád olyankor is láb alatt van, mikor nem kellene, de ha esetleg egyedül élsz vagy csak sok időt töltesz egymagad, egy macska jó választás lehet, hiszen állandó társaságot biztosít, de ha esetleg magányra vágynál, erre is nyílik lehetőséged, ha éppen a cicusod szunyókál. Egy állat közelsége egyébként is köztudottan jobb kedvre deríti az embert.

1

2. Mókásak, emiatt sosem unatkozol mellettük

A cicák hihetetlenül szórakoztató állatok. Már önmagában az is nagyon vicces, ha belelendülnek a játékba, de szinte garantált, hogy egy cica mellett minden nap belekerülhetsz valami röhejes szituációba. A macskák igazi mókamesterek: mindegy, hogy egy szobában döngicsélő légy után ugrálnak vagy éppen beszorulnak valahová, ahonnan csak keserves küzdelem árán tudnak kijönni, mindig lehet szórakozni rajtuk.

2

3. Ideális játszótársak

Ha éppen szeretnéd kiengedni a fáradt gőzt és elterelni a gondolataidat a problémákról, amik nyomasztanak, elég csak elővenni egy madzagot vagy egy labdát és játékra invitálni a cicádat, biztos, hogy kapva kap az alkalmon, ráadásul nem is unja meg egyhamar, hiszen roppantul kitartó állat.

3

4. Jó vadászok

Habár már egyre többeknek van csupán kedvtelésből macskájuk, főleg vidéken még nagyon elterjedt, hogy leginkább a tanya körül elszaporodó egerek kiirtására tartják őket. Ráadásul általános tévhit, hogy a macska vadászkedve az ivartalanítással csökken, ahogyan az is, hogy egy szobacica nem vadászik. Az egereken kívül a pókokat, bogarakat is elfogják, így akár benti, akár kijárós a cicád, mindenképpen hasznos jószág a kis kedvenced.

4

5. Nagyszerű barátok

A macskatartók gyakran felháborodnak, mikor valaki, akinek még esetleg nem volt cicája, azt állítja, hogy a macskák nem hűséges állatok. Tény, hogy egy öntörvényűbb fajról van szó, és nagyban fajtafüggő is, hogy egy cica mennyire lesz barátságos és hű a gazdáihoz, de számtalan példa van erre. Mint az embereknek, úgy nekik is saját személyiségük van, így mindegyikük más egy kicsit, de ha sikerül kifognunk az igazit, akkor óriási kincs kerül a birtokunkba. Szívet melengető látni, amikor a cicánk igyekszik a kedvünkben járni, az ölünkbe kucorodik, dorombol nekünk, vagy éppen hálából megmosdat minket.

5

Forrás: Starity